2011. augusztus 10., szerda

Lacikonyha Óbudán a királynak és a népnek






A középkorban is híres Óbuda egyik központja a mai Árpád-híd budai hídfőjénél, a Lajos utca környékén terült el. A zsibongó piactér mellett, ahol a város előkelőségeinek házai is álltak, itt kötöttek ki például a messzi földről érkező hajók, fedélzetükön a legkeresettebb import árucikkekkel, bajorföldi acélárukkal, különféle posztókkal, fűszerekkel. 


A piacon találkozhattak egymással a világi és az egyházi városrész lakói, az apácák és az óbudai parasztok, a ferences szerzetesek és a királyné szakácsai, de itt cseréltek gazdát a helyi iparosok és árusok termékei, a csizmák, a fazekak, vagy akár a borral teli hordók, frissen illatozó kalácsok is. A piacon italmérések, lacikonyhák is működtek, ezek jelentették a középkori Óbuda vendéglátóhelyeit. A lacikonyhák - melyek főleg vásárokon szabad ég alatt, vagy sátorban működő szegényes, olcsó konyhákat jelentettek - első említése a 15. századra tehető. Egyes feltételezések szerint II. Ulászló magyar király annyira eladósodott, hogy udvarának étkezését a budai lacikonyha látta el. Valószínűbb azonban, hogy az elnevezés egy régi magyar szokást tükröz, mely szerint az emberek nyáron, június 27-től, László naptól előszeretettel főztek a szabad ég alatt. (Ez volt egyébként a későbbi nyári konyha őse.) A lacikonyhák valóban csak a legegyszerűbb ételeket, sülteket, belsőségeket, tésztákat kínálták a vendégeknek.

Ebben az időszakban továbbra is fontos szerepet játszott a római kor egyik kiemelkedő öröksége, a híres szőlő- és bortermelés, akárcsak a dunai halászat, amely olyan fontos bevételi forrásnak számított, hogy a világi és egyházi intézmények évszázadokig perlekedtek azon, hogy kinek mekkora terület, halászhely jut a Duna óbudai szakaszán. A pereskedés ügyére II. Géza királyunk tett pontot, amikor oklevélben erősítette meg, hogy a Szentendrei- és a Csepel-sziget közötti Duna-szakaszon történő halászat joga az óbudai káptalant illeti meg.  De a Duna nem csak halászatra szolgált, hiszen a folyó erejét kihasználva az óbudai szakaszon speciális hajómalmok őrölték a búzát, amiből a híres óbudai pékek kiváló minőségű kenyeret és pékárut sütöttek.

A középkori Óbuda lakói – társadalmi hovatartozásuktól függetlenül – naponta kétszer (délelőtt és este) étkeztek és az asztalra szinte mindig került sült hús, kenyér és bor. Az étkezések egyhangúságát tojás, káposzta, borsó, lencse, vagy valamilyen tésztaféle oldotta. A királyi székhelynek számító Óbuda várában (ami a mai Kálvin köz környékén lehetett) megrendezett fejedelmi lakomák egyik látványossága a hatalmas dísztálon felszolgált, tollait visszatűzött egészben sült szárnyas volt. Az erősen fűszerezett ételeket borral öblítették le, desszertként pedig sokszor szolgáltak fel gyümölcsöt.

Az itt működő klarissza, pálos és ferences kolostorok is kapcsolódtak a terület vendéglátásához, hiszen azon túl, hogy a kolostorok földjein termelt zöldségek, fűszernövények vagy akár bor egy részét a piacra vitték, főleg a klarissza kolostor (romjai ma is láthatók a Mókus utca mellett) fogadott sűrűn zarándokokat, akiknek leginkább valami egyszerű egytálételt, kását vagy levest szolgáltak fel.

(A képek forrása: Historia magazin 2010. május (piac), Buzás Gergely 3D rekonstrukciója (királyi vár). )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése