2012. november 29., csütörtök

Egy (bor)ügynök élete



   
  Az 1850 és 1930 közötti időszak Óbuda életében az, amit úgy is nevezhetünk a vendéglátás aranykora. Az éttermek, kiskocsmák tulajdonosai – egész dinasztiák – kezdetben az óbudai szőlőműves családok közül kerültek ki, majd az 1880-as évek második felétől kezdődően, miután a filoxéra járvány kipusztította a szőlőtőkéket Budapest környéki településekről szerezték be a boraikat. Ehhez vették igénybe az ún. faktorok segítségét.


   A XVIII. sz. végétől tűntek fel, mint a borkereskedők segítői a kívánt minőségű bor felkutatásában. Tevékenységüket a bortermelővel és a kereskedővel is megfizettették.
Az üzletkötés után akónként vagy hordónként kapták közvetítési díjukat. Hivatalosan nem adhattak el bort, csak közvetítettek, de gyakran akadt olyan „utazó”, aki a saját szakállára is dolgozott. A XIX. sz.-ban már a termelő és fogyasztó közötti interakcióban egyre többször jelentek meg. Ekkortól a nevük borügynök. A képeken látható italmintákat tartalmazó, csinos üvegeket utazóbőröndben hordozva ( a köznyelvben elterjedt utazó kifejezés innen származik) kereste fel a borügynök többek között Weisék, Gittingerék, Schlosserék kocsmáit is, hogy aztán a nevezett intézmények tulajdonosai kedvükre válogathassanak és rendelhessenek az óbudaiak kedvelt italaiból, a kadarkából, zöldszilvániból vagy olaszrizlingből. 

2012. november 23., péntek

Bburago autómodellek

forrás: http://www.bburago.com/

   
 Játéktörténeti gyűjteményünk legújabb szerzeményei. 8 különböző autómárka neves modelljének méretarányosan kicsinyített, igényesen kivitelezett másai. Amíg a vasútmodellek vásárlásakor hihető ürügy lehetett a fiúgyermekek közelgő születésnapja, vagy a Karácsony… ezeknél a modelleknél már színt kellett vallaniuk az autók iránt rajongó szülőknek. Bizony nem gyermekjátéknak készültek, sérülékenységük miatt, nem is volt ildomos kölcsönadni a lurkóknak. A vitrinek felső polcain díszelegve, biztonságban várták a rajongóból észrevétlenül gyűjtővé vált felnőtt tulajdonosaikat,… hisz egy-egy példány beszerzésénél igen ritkán állt meg a vásárlás.




   A Bburago autómodelleket készítő manufaktúra az itáliai Burago di Molgora-ban található. Az üzemet 1976-ban, Mario, Ugo és Martino Besa hozta létre. Az alapítók ismereteiket a szintén olasz, - ’70-es években megszűnt - Mebetoys cégben (máig fennmaradt márkája a Mattel) eltöltött idő alatt szerezték, majd sikerrel kamatoztatták a cég 2005-ben történő bezárásáig. Az üzemet az amerika Maistro vállalat vette meg, melynek tulajdonosa 2007-től a May Chong Group lett, (központi üzeme Hong Kong-ban van). A cég mind a mai napig fontosnak tartja, hogy ne csupán nevében, logójában éljen tovább a Bburago, hanem a minőségben és a formatervezésben is az olasz hagyományok egyértelmű örökösének 
tekintsék az autómodellek rajongói.

Bugatti Atlantic 1936
Minden modellnek nyithatóak az ajtói, valamint a motorháztető.

Bugatti Atlantic 1936


Mercedes-Benz 1954
Mercedes-Benz 1954


BMW  M Roadster 1996

BMW  M Roadster 1996


Lamborghini Diablo 1990
Lamborghini Diablo 1990


A tárgyakról készült fotókat Sárospataki Györgyi készítette.



2012. október 11., csütörtök

Az óbudai anyák megmentője




1920-ban a magyarországi szülészet és nőgyászat, valamint később a magyar onkológia egyik kimagasló alakja friss szakorvosi vizsgával a zsebében és friss feleséggel az oldalán érkezett Óbudára. A doktor úr –Kunitzer István (1892-1980) – világmegváltó hangulatban volt, s ez a bizonyos világmegváltó kedv csábította ki a városnak erre a perifériájára- írja róla lánya Szonja, a később Kun Erzsébet néven híressé vált írónő. Óbuda egyes részein ekkoriban egyenesen középkori higiéniás viszonyok uralkodtak. A doktort az esetek nagy részében éjszakánként a folyóvíz és villanyáram nélküli téglagyári és filatorigáti nyomortelepekre ugrasztották, ahol tüzelő sem volt és a szülő asszonyok földre terített pokrócokon, szalmazsákokon vajúdtak. Hihetetlen körülmények között kellett levezetni a szüléseket vagy kisebb műtéteken elvégezni.  A doktor úr és családja nagyon gyakran saját költségükön tűzifát és élelmet is juttatott a frissgyermekes szegény családoknak. A paraszolvencia ilyenkor bizony csupán hála volt vagy egy házilag eszkábált furulyán eljátszott dal. A kerület első szakorvosa volt, 60 évig praktizált, 1950-től ő szervezte meg és dolgozta ki az óbudai lakosság rákszűrését is, mint a hazai onkológia egyik nagy úttörője. Hihetetlenül kedves és nagy műveltségű ember volt. A Három Holló kávéházban Ady asztaltársaságához tartozott, óbudai otthona írók, költők, képzőművészek vitaműhelye volt.

Nyugdíjazása után is szinte élete végéig praktizált. Dr. Pintér Endre jóvoltából az Óbudai Múzeumnak ajándékozott Kunitzer-hagyaték egy része az óbudai Szent Margit Rendelőintézet első emeleti vitrinjében tekinthető meg. 

2012. október 9., kedd

AZ ÓBUDAI KIRÁLYI, KIRÁLYNÉI VÁR




A rekonstrukciót Buzás Gergely régész készítette


Sajnos, Óbuda impozáns középkori épületeinek sorában ez is olyan, amely szinte teljesen megsemmisült. Az 1908 és 1984 között lezajlott régészeti kutatások után a feltárt alapfal-maradványok visszatemetésre,  a leletek pedig a Budapesti Történeti Múzeumba kerültek. A vár – Buzás Gergely régész által elkészített -  rekonstrukciója múzeumunk állandó kiállításán tekinthető meg. A palotaszárny nyugati falára épült rá  a Kálvin köz 2-4. szám alatti  református templom nyugati zárófala. A parókia pincéjében látható az alapfalaknak egy kis részlete.                      

A Fő téren, az egykori prépostsági templom közelében állhatott az első királyi kúria. Az 1189. évi keresztes hadjárat idején III. Béla király itt látta vendégül a kereszteseket vezető Barbarossa Frigyes német-római császárt.                                                                                                           Az 1230-as években kezdték el építeni – Óbuda délnyugati sarka közelében – az új királyi várat; feltehetően II. András, majd fia, IV. Béla - akinek már ez a vár volt a királyi rezidenciája. Feltehetőleg a 13. század végéig (a tatárjárásig) Óbuda maradt a királyi székhely, melyet Budának neveztek. A ma is használt helynév latin változata – „Vetus Buda” – egy 1261-es oklevélben tűnik fel először, mintegy elkülönülve a későbbi, budai várhegyen felépített királyi vártól.                                                        

A 13. század első harmadában felépült vár egy szabályos, kb. 60x60 méteres, négyzetes alaprajzú, síkföldi várkastély lehetett, melynek bejárata a város és a Dunától az „Esztergomi nagyút”-ig (a mai Bécsi út) tartó főútvonal irányából nyílt. Külső és belső várfallal övezett, 15-16 méter széles árok határolta. Így a vár teljes alapterülete kb. 100x100 méterre terjedhetett ki. Az árkon híd vezetett keresztül, mellyel szemben egy előcsarnokszerűen kiképzett torony állt. Ennek földszintjéről díszkapun át  lehetett eljutni a keletre emelkedő várkápolnához. A belső, zárt udvart U-alakban vették körül a lakóépületek. Az udvarra kétoszlopos, díszes kapu vezetett. A keleti és a nyugati oldalon támpillérek tagolták a falsíkokat.            

Bár a 14. század első felében I. Károly (Róbert) ugyan Visegrádon rendezte be királyi székhelyét, de az óbudai vár továbbra is megmaradt királyi szálláshelynek. Károly Róbert fia, Nagy Lajos király 1343-ban özvegy édesanyjának, Erzsébetnek adományozta a királyi várat, amely ettől kezdve – jövedelmeivel együtt – a mindenkori magyar királynék tulajdona („civitas reginalis”) maradt a középkor végéig. Későbbi okleveles adatok szerint Cillei Borbála, Zsigmond felesége téglavetőket kért Bécsből, a vár építkezéseihez. Szívesen tartózkodott itt Szilágyi Erzsébet, Beatrix királyné és II. Lajos felesége, Mária királyné is. 


                                                                                            

2012. szeptember 17., hétfő

Az eltűnt utcák nyomában……..


A II. világháború után a lakóházak nagy része elpusztult vagy megrongálódott, s a lakosság száma is jócskán megnövekedett. Az 1950-es évekre egyre sürgetőbbé vált az óbudai népesség lakásigényeinek kielégítése. Több elgondolás, program született, végül a megoldás a szovjet típusú házgyári lakótelepek építésében csúcsosodott ki. Ennek alapján lebontották a régi, lakhatatlan és egészségtelen vályogházakat, hogy helyükre az akkoriban alkalmasnak ítélt panel lakótelepeket felépíthessék. Egyrészt ez jó dolog volt, hiszen emberek tízezrei költözhettek komfortos körülmények közé. Az már más kérdés, hogy a régi jellegzetes Óbuda képe végleg megváltozott. Hiába keressük már a hangulatos kisvárosi miliőt a kanyargós kis utcákkal, azokat a kerület legfeljebb nyomokban tartalmazza. Persze tudjuk jól, hogy a penészes és vizes, a földszintesnél alacsonyabb viskók lebontása több mint szükséges volt, azért meg kell jegyezni, hogy akkoriban a területrendezés során (1967, 1971, 1974-76) néha-néha a gyereket is kiöntötték a fürdővízzel együtt. A szürke és unalmas tíz, néhol tizenöt emeletesek egyhangúsága utcákat tűntetett el, amelyek listáját alább közlöm a teljesség igénye nélkül.


























Akác köz, Bilke utca, Calvin utca, Cserepes utca, Csülök utca, Emese utca, Fehérítőgyár utca, Föld utca 1-47.-ig, Gyűrű utca, Kert utca, Kulcsár utca, László utca, Leányvár utca, Majláth utca, Malom tér, Miklós utca, Nád utca, Naszád utca, Orsolya utca, Pacsirta utca, Podolin köz, Polgár tér, Solymári utca, Szentendrei utca, Szentlélek utca, Szőlőkert utca (a név újra felhasználva a Kaszásdűlő ltp-en),Tengerész utca,  Városbíró tér, Velence köz, Vidor utca, Zagyva utca, Zichy utca.

A régi fényképeket nézegetve úgy érezhetjük magunkat, mint Proust híres regényciklusának, Az eltűnt idő nyomában narrátora. Az elbeszélő teájába Madeleine sütit mártogatva idézi fel gyermekéveinek ízeit és hangulatát. Saját teasüteményünket majszolgatva elénk tárul a letűnt Óbuda atmoszférája.

2012. augusztus 21., kedd

„A láb mindig kéznél van!”




Peterdi Pál (1925-2000), a kiváló újságíró, humorista, író, valamint úszó- és vízilabdaedző, remek sportember, ezer szállal kötődik Óbudához, amelynek díszpolgári címét 2001-ben posztumusz megkapta. A „remek SPORTEMBERT” szót nem véletlenül emeljük ki nagy betűkkel. A kifejezést ketté is választhatjuk, ember volt, aki minden lehetőségével, tudásával segíteni próbált másokon, a sport pedig az élete volt. Élete célja volt, hogy a sportot, akár egyéni, akár tömeg szinten megszeretesse az emberekkel. Az élet más területén is magasztos dolgokat alkotott. Peterdi Pálra sokszorosan igaz volta mondás: „A humorban nem ismerek tréfát” (Karinthy Frigyes).

Peterdi Pál Óbudán élte le életét, itt járt iskolába, az Árpád Gimnáziumban érettségizett és itt kezdte meg sportpályafutását. Már kicsi gyermekkorától kijárt édesapjával a III. ker. TVE futball meccseire, majd a vizes sportok felé kezdett komolyabban érdeklődni. A II. világháború előtt Óbudán nagyon komoly vízilabdaélet zajlott, s ennek köszönhetően sok kerületi gyermek tanult vízipólózni. Peterdi Pál is közéjük tartozott és számos sikert ért el a korosztályos csapatával. Ezért nem csoda, hogy iskolái elvégzése után, egészen fiatalon, 1948-ban a III. ker. TVE vízilabdacsapatának az edzője lett. Kiváló pedagógiai és szakmai érzékkel irányította a csapatot, legfőbb szándéka már akkor is a fiatalok nevelésére irányult. Később, miután Óbudán megszűnt a vízilabda klub, az úszás felé fordult figyelme, és évtizedeken át irányította a kerületi úszás szakosztályt, mint vezetőedző. Kiváló, eredményes fiatal úszók tanultak nála, és kerültek ki szárnyai alól. Nemcsak az úszás „mesterségét” sajátították el, hanem életre is nevelte őket a mester, edző, pedagógus és mindezek felett atyai jó barát.

A kiváló sportember nem hagyott fel az újságírással sem. Rendszeresen publikált a Népsportban, a Képes Sportban, a Labdarúgásban, amelyeknek állandó munkatársa volt. Ezeken kívül a Ludas Matyi és Rádiókabaré is alkotószerzőjének mondhatta magát. A TV-ben a Szeszélyes évszakok című műsorban vált népszerűvé, „Tücsök és Bogár”- című rovatával.
Peterdi Pál az óbudai sport elkötelezett híve volt, amit nemcsak a helyi sport, hanem a nemzeti sport terén is sokat tett ezért a gyönyörű játékért, amelyet úgy hívnak, hogy sport. Peterdi Pál idősebb korábban az újságírás mellett az óbudai tenisz sportra fordította az energiáit. Ő maga is rendszeresen játszott a hévízi úti teniszpályán, de a szakosztály irányítását is vállalta.

Egy rendkívül sokoldalú, eredményes, nagylelkű óbudai EMBERT ismerhettünk meg Peterdi Pálban.

2012. augusztus 16., csütörtök

Kolosy tér anno



  
Ha ezen sorok olvasója olyan szerencsés, mint a bejegyzés írója, akkor a ’70-es évek szülöttjeként láthatta a régi Kolosy teret. Az egykori Kolosy térről megemlékezni most azért is aktuális, mert húszegynéhány évvel ezelőtti megújulása után hamarosan tovább újul és némi profilt is váltva az Óbudai Promenád egyik végpontja lesz.
Blogbejegyzésem célja most nem a Promenád propagálása, hanem némi merengés és nosztalgiázás.
Csilla Presszó
A sarki szemüvegbolt helyén üzemelt, hogy mikor nyitott nem tudom, de már 1978-ban lepukkant volt és vágni lehetett a füstöt. A reggel munkába induló melósok kávéval és felessel itt indították a napot. Minden délután 5-től élőzene dobta fel a hangulatot, Lehoczky Zsuzsa operettcsillag és férje-ura Tichy Lajos focista törzshelyén. Fogyott rendesen a kávé, a sör, a Hubertus, a húsos melegszendvics, a bejáratnál pocsék fagylalt 1-2 Ft/gombóc áron. A Szépvölgyi út felől, szemben a taxiállomással nyaranta teraszt is nyitottak.
Vadásztanya
Ott állt, annak a háznak a helyén, amelyben jelenleg a posta is üzemel. Két öreg néni fehér kötényben és magasszárú, fűzős kismama cipőben hihetetlen körülmények között istenieket főzött. Az ember jobban járt, ha nem nézett be a konyhára.
Egy urbánus legenda szerint….
….a Csemete utca felől egy farmotoros Ikarus autóbuszban egy hajléktalan bácsi lakott a kutyájával. A kutya szájában állandóan lógott valamilyen kartondoboz, segített az öregnek papírt gyűjteni. A bácsi halálakor derült ki, hogy állítólag 6 millió forintja volt a bankban.
Csirkekeltető
A mostani Monte Cassino helyén egykoron naposcsibéket árultak!
Buszmegálló
A 29-es, 165-ös és 65-ös busz végállomásánál, ott ahol most az ún. kék ház áll a Caruel Patikával, ott ahol 1992-ig még álltak a régi szoba-konyhás óbudai lakások, komplett üzletsor volt lángossütővel, hurka-kolbászossal, újságos bódéval és trafikkal.
Piac
Hullámpala tetejű viskók-bódék halma, ahol a hentesüzletben blokk ellenében külön kasszánál kellett fizetni, ahol még volt gombabevizsgáló (a posta és a háztartási és vegyi áru bolt mellett), az újkrumplikat meghámozva vízben egy műanyag lavórból árulták, és a piac mélyén már az 1980-as évek elejétől egy ember egy pici sufniból nyugati édességeket árult. A 6-os busz is megállt ott, a vicces sofőrrel, akik végig idegenvezette az utat a Bogdáni úttól a Marx térig. 

2012. augusztus 2., csütörtök

„EBÉD”, „HENTES ÉS KENYÉRJEGY”, „LÓJEGY”, „TEJJEGY”, „PÉNZSEGÉLY” – „NEM JAVASLOM” AVAGY EGY 1942-ES JEGYZŐKÖNYV ÉLETKÉPEI



A magyar társadalom történetét végigkíséri annak a szegényrétegnek a jelenléte, amelynek lakhelyét az Óbudai Múzeum állandó kiállítása „Vályogházak szűk konyhája” címmel jeleníti meg. Egy 1942-ben, Óbudán készített „Látogatási jegyzőkönyv”-et lapozgatva, ennek a társadalmi rétegnek a lakás- és életviszonyairól kaphatunk igazán sokatmondó képet. A jegyzőkönyv az akkori Apát, Bogdány, Boglya, Búza, Ék, Filatori dűlő, Hévizi, Hunor, Kaszás, Kaszásdűlő, Kerék, Keve, Köles, László, Lőpormalom dűlő, Majláth, Nimród, Raktár, Római part, Szél, Szentendrei, Szérűskert, Vihar, Zab utcák által határolt területen történt felmérés eredménye. 







A felmérés azt volt hivatott eldönteni, hogy az itt lakók közül ki az, aki jogosult bármiféle segélyezésre és ki az, aki nem. Ugyanakkor az adatlapokon olvasható érzelemmentes, rövid leírásokon keresztül szemléletes képet kapunk az itt élt családok körülményeiről, kilátásairól. A majd minden esetben megrendítő bemutatás után nem ritkán fordult elő, hogy a segélyezéssel kapcsolatban a lap alján azt írták: „Segélyezést nem javaslom”.






2012. július 30., hétfő

Vízilabda Óbudán




Talán kevesen tudják, de Óbuda híres vízilabda múlttal bír. Hazánkban 1904 óta rendeznek vízilabda bajnokságot, több osztályban. Kerületünkben az Óbudai Torna Egylet volt az első klub, ahol pólós szakosztály működött, és már 1905-ben az országos bajnokság (OB I.) II. helyezettje lett. Óbudán a vízilabdaélet az 1887-ben alapított III. kerületi Torna és Vívó Egylet (TVE) berkein belül vált igazán sikeressé. Kiváló edzők, mesterek és játékosok dolgoztak itt, amelynek meg is lett az eredménye. A magyar OB I. bajnoki címek megoszlása szerint, a TVE a 6. helyen szerepel, 3 bajnoki címmel (1923, 1924, 1928). 1919 és 1937 között a három első helyezés mellett minden évben dobogóra állhattak a kerület vízilabdázó fiai.

Az igazi áttörést egy kiváló sportoló, edző, sportvezetőnek köszönhette a TVE, Komjádi Bélának. Ő az a személy, aki nemcsak a III. kerületi vízilabdasportot, hanem az ország vízipólós történetét megalapította, felvirágoztatta. Komjádi 1914-től vízilabdázott az MTK együttesében, majd 1917 lett a III. ker. TVE edzője. Korát messze megelőző sportvezető volt, a vízipóló zsenije, aki, amikor a magyar válogatott szövetségi kapitány lett 1932-ben Los Angelesben olimpiai aranyérmet nyert a csapattal. Ennek a csapatnak három óbudai játékosa volt, Barta István, Bródy György, Sárkány Miklós.

A III. ker. TVE vízilabda csapatának az 1920-as évek második fele jelentette az igazi „aranykorszakot”. Sorra nyerték a különböző kisebb-nagyobb versenyeket, nemcsak idehaza, hanem külföldön is. 1925-ben egy nyugat-európai turnén 18 meccset játszottak. Az eredmény: 17 győzelem és 1 vereség. Az 1930-40-es években a pólós csapat végig az OB I élvonalához tartozott, a legnagyobb bajnoki riválisa az FTC volt.

A II. világháború után megváltoztak a dolgok az egyesületen belül. A játékoskeret meggyengült, a játékosok és az edzők hozzáállása lanyhult. 1948-ban azonban egy ezer szállal Óbudához és a klubhoz tartozó ember került a pólós csapat élére, Peterdi Pál. A kiváló sportember, aki korábban is vízilabdázott, nemcsak a pólós szakosztályt vezette, hanem, később az úszókat is ő irányította. Sajnos sok idő nem jutott neki a kerület vízilabdasportjának felvirágoztatásában, mert 1950-ben, állami utasításra átszervezték a sportklubokat, és így a III. ker. TVE vízilabda egyesülete a Budapesti Honvédhoz került. Ezzel gyakorlatilag megszűnt az önálló vízilabdaélet Óbudán. Kis egyesület volt, hatalmas sikerekkel, bajnokokkal, edzőkkel, egyéniségekkel.
Sajnos hiába voltak az évtizedek folyamán próbálkozások a III. kerületi vízilabdasport felélesztésére, nem jártak sikerrel. Napjainkban a szintén nagyhírű OSC-vel kezd kialakulni együttműködés, amelynek remélhetőleg újra fellendül a II. kerületi vízilabdasport.

2012. június 26., kedd

Tárgy a tárgyakról: leltárkönyv a műtárgyakról



Vannak a múzeumban a látogatók szeme elé nem kerülő, mégis a múzeum életéhez szorosan kötődő tárgyak is. Ezek közül az egyik a leltárkönyv, a múzeumi adminisztráció alapdokumentuma, ami a múzeumi munka szakszerűségének egyik biztosítéka és egyben bizonyítéka is.

Egy múzeum alapfeladatai közül (gyűjtés, feldolgozás, nyilvántartás, megőrzés, kiállításrendezés) a múzeum által gyűjtött és őrzött kulturális javak tudományos feldolgozását, rendszerezését és nyilvántartását segíti elő a múzeumi leltárkönyv. A fektetett A/3-as lapokból összefűzött, nagyméretű könyv kétoldalanként rovatcímekkel ellátott táblázatos űrlapot tartalmaz. A múzeumi szakemberek ebbe vezetik be a tárgyak fizikai jellemzőiből levezethető (a tárgy készítésének technikája, anyaga, méretei) és az adatközlőktől, azaz a tárgy eredeti használójától, tulajdonosától megtudható információkat (a tárgy megnevezése, használata, kora), a muzeológusok egyúttal rendszerezik is a gyűjteményt, hiszen leltárszámot adnak a tárgyaknak, amelynek segítségével a tárgy beazonosíthatóvá és visszakereshetővé válik.

A leltárkönyv rovatai az adott gyűjteménytípustól függően változnak. Más adatokat kell megadni például a technikatörténeti, és mást a képzőművészeti tárgyanyag leltározásakor, azonban vannak olyan paraméterek, amelyek minden leltárkönyvben szerepelnek (leltárszám, megnevezés, a tárgy kora, anyaga, állapota).

A leltárkönyv akár évtizedekre (egyes múzeumok esetén évszázadokra) visszamenőleg nyomonkövethetővé teszi egy muzeális gyűjtemény gyarapodását és a benne bekövetkező változásokat, a tárgyak meghatározásával és rendszerezésével pedig elősegíti a gyűjtemények átláthatóságát, a tárgyak kiállításban történő felhasználását.