2012. március 29., csütörtök

Óbudai I. sz. Rendelőintézet



Az 1950-es évek végére Óbuda lakosság létszáma jelentősen megnőtt (77 500 fő). Ez a komoly változás új kihívások elé állította a kerület vezetését. Szükségesé vált a lakosság teljes körű ellátásának kibővítése. A legfontosabb feladat a kerület orvosi ellátásának fejlesztése, modernizálása volt. Terv született egy új rendelőintézet megépítéséről, amely magas színvonalon fogja ellátni Óbuda és vonzáskörzete járóbeteg-ellátását. Az intézmény létrehozásának költségeit a főváros, a társadalombiztosító és a kerület biztosította (3,5 millió forint). Eredetileg négyszintesre tervezték a modern épületet, de építőanyag híján háromszintesre épült, a Vörösvári úton. Maga az épület 1958-ra elkészült, szakellátó működését azonban csak 1959-ben kezdte meg.
Ebben az időben ez a többemeletes épület szinte kimagaslott az óbudai vályogházak tengeréből. A szomszédban még állt a téglagyári munkások negyede, a híres „cegaj”, amelynek utolsó viskóit 1961-ben bontották el. A rendelőintézet épülete nagyon modernek számított. Tágas terek, nagy ablakok, korszerűen berendezett várók és vizsgálók várták a betegeket. Az intézmény váróhelyiségeinek oszlopait és falait borító színes, mázas kerámiacserepeit a Zsolnay Porcelángyárban készítették. A kovácsoltvas díszítőelemeket Bieber Károly mester készítette. 1960-ban elkészült Simó Ágoston kerámiaművész „murália” alkotása a váróban. A rendelőintézet előtt állították fel 1959-ben Mészáros Mihály „Fekvő nő”- című szobrát.
Az egészségügyi intézmény első igazgatója Dr. Sass Ferenc volt. Ő volt az, aki megszervezte a főváros első, modern szakrendelőjének a működését, irányítását. Nemcsak a kerület betegeit látták magas színvonalon, hanem a környező településekről ideirányítottakat is (a szakellátás 19,6%-a vidéki volt). A rendelőintézetben 14 körzeti orvos, 3 sebész, 2 nőgyógyász, 2 belgyógyász, 3,5 reuma szakorvos, 2 orthopéd orvos, 3 szemészorvos, 2 fül- orr- gége szakorvos és 1 urológus praktizált. Ambuláns műtéteket is végeztek itt.
Az 1970-es évek felére újításokra volt szükség az intézményen belül. A kerület lakossága a panelprogramnak köszönhetően rohamosan nőtt (1975-ben már elérte a 126 000 főt). 1976-ban a rendelőintézet a Szent Margit Kórházhoz került, mint szakrendelő. 1978-tól az SZTK-t Dr. Tatár Albert igazgató irányította. Fő feladata a betegellátás korszerűsítése, felgyorsítása és új, modern orvosi műszerek, gépek beszerzése volt. Dr. Tatár Albertnek, az Óbudai Járóbeteg Ellátás nyugalmazott főorvosának adományozta Óbuda-Békásmegyer önkormányzata az Óbuda Lakosságának Egészségéért díjat.
A rendelőintézetet 2009-től a III. kerületi önkormányzat működteti, Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Kft. néven. Közel teljes körű felújítás történt (akadálymentesítés, modern gépek, széksorok cseréje, kommunikációs táblák kihelyezése, stb.), amelynek köszönhetően a lakosság betegellátását jelentősen javították.

2012. március 21., szerda

Az óbudai Szentháromság-szobor - 1. rész



1738-ban egy – a század elején Kis-Ázsiában kitört – pestisjárvány érte el Óbudát. Mivel a kór a település akkori plébánosát sem kímélte, hamar a járvány áldozata lett, ezért a nem sokkal korábban betelepült trinitárius szerzetesek végezték el a papi teendőket, illetve vettek részt a betegek gondozásában. Az utolsó regisztrált beteg 1739 decemberében halt meg, és a városi bíró, Thomas Segetta 1739. december 16-án készített kimutatása alapján, a járvány egy éve alatt 888 lakos, Óbuda lakosságának kb. a fele vált a „fekete halál” áldozatává. Mivel az akkor élt emberek életét még teljes mértékben áthatotta a vallás, ezért a járványt Isten büntetésének, elmúlását pedig a könyörületességének tekintették és elhatározták, hogy egy Szentháromság-szobrot állítanak a járvány pusztításának emlékére. A szükséges pénzt néhány hónap alatt összeszedték (felét az uradalom birtokosa, Zichy Péterné adta), és 1740. május 30-án megtörtént az alapkőletétel. Sajnos a szobor készítőjéről és felállításáról nincsenek pontos adataink, de a szakirodalmi leírások szerint legkésőbb 1743-ban már állt az emlékmű. A szoborcsoport homokkőből készült, monumentalitását pedig adatai mutatják:
magassága 10,4 méter
alapterülete 41 m2
Több évszázad után, az 1950-es években lebontották, majd 2000-ben – az eredeti helyétől, délebbre – helyreállították.

2012. március 8., csütörtök

Ha megfordítalak, megtudom, honnan származol… fenékjegyek kerámia tárgyakon


A legtöbb kerámián – a fazekasáruk kivételével – található olyan jel/jegy, amely közvetlenül vagy közvetve a készítés helyére, a gyárra vagy műhelyre, esetleg a készítő személyére utal. A jegyek legtöbbször az edény fenekén találhatók, ezért ezeket fenékjegyeknek nevezzük. A középkorban domború kialakítású, benyomott vagy bekarcolt fenékjegyeket használtak, melyek egyenes szárú, kereszt, kerék alakú és ezek kombinációjából kialakított jelek voltak. Ezek a sajátos szimbólumok mesterjegyeknek tekinthetők, azaz a készítők megkülönböztetését szolgálták. Az újkor elején új jel-, illetve monogramrendszer alakult ki az edényeken. Nemcsak a jegyek formái alakultak át sajátos törvények szerint, a jelentésük is gazdagodott, fokozatosan közeledett ahhoz az értelmezéshez, amelyet védjegyeink hordoznak.
Az áruoltalom igénye akkor alakul ki, ha az árutermelés annyira megnő, hogy szükségessé válik egyes áruk, árunemek elkülönítése. Ez a folyamat ment végbe a porcelán megjelenésével, a kerámia iparszerű előállításával. A porcelánmasszák sokfélesége különböző minőséget és különböző díszítésű áruk létrehozását eredményezte. Már a porcelán feltalálásakor, de azt követően még inkább éles harc indult a gyártási titkok megszerzéséért, és hogy kinek sikerül jobb minőségű és szebb porcelánt előállítani. A porcelánkészítő műhelyekben a tárgyak készítésében résztvevők nagy száma miatt a valóságos készítő személye elsikkadt, a manufaktúra, illetve a gyár lépett előtérbe. A gyárat mindig a tulajdonos testesítette meg, így ennek neve, monogramja vagy címere került a tárgyra annak hitelességét és ott-készültét bizonyítva. A 18. századtól kezdve a kerámiákon – főleg a porcelánokon – a fenékjegyek a védjegyek funkcióját töltik be.

Múzeumunk gyűjteményében kiemelt helyet foglalnak el az Óbudán készült ipari termékek, amelyek közül a Hüttl Tivadar porcelángyár, később Aquincumi porcelángyár termékei jó példával szolgálnak a fent említett gyári jelzések értelmezéséhez. A fenti képen látható fenékjegyek mindegyike védjegynek tekinthető. A Hüttl porcelángyárat 1895-ben alapító Hüttl Tivadar neve bár különböző formátumban, de mindig megtalálható volt a gyár termékeinek alján, egészen 1948-ig, a porcelángyár államosításáig. Ekkor a nevéhez hasonlóan megváltozott termékeinek jelölése is: Aquincum feliratú talapzaton kitárt szárnyú, fejét jobbra fordító stilizált sasmadár áll.
Az államosítást követően a díszítő tárgyak (apró szobrocskák, emléktárgyak) előállítása tömegessé vált az addig porcelánszervizek kiegészítését, egyedi dísztárgyak készítését végző porcelángyárban. Nem csoda hát, hogy manapság is sok háztartásban találkozunk apró nippekkel, porcelán dísztárgyakkal, amelyek ebből az Aquincumi gyárból származnak. Hüttl Tivadar fenékjegyű termékeket azonban már nehezebb találni. Érdemes tehát a porcelántárgyakat alulról is szemügyre venni, a tárgy fizikai jellemzőin túl ugyanis a fenékjegy biztosítja a termék értékálló minőségét.

2012. március 7., szerda

E.T. –a 80-as évek sztárja



A játéktörténeti gyűjtemény egyik kedvelt darabja egy igazi ikon. 
A kis ufonauta a földkerekség apraja és nagyja mellett rajongói között tudhatta többek között Ronald Reagant.

Az 1980-as évek Magyarországán is, már a film bemutatója után (1983 decembere) rajongói láz tört ki. Az erre szakosodott kisiparosok a 20. század egyik legnépszerűbb celluloid mesehőséről sorra kezdték gyártani a szitázott E.T. emblémájú pólókat, kitűzőket, plüss és fröccs öntött figurákat, sőt még felfújható gumi változatot is strandra.

A kis barna színű, tojásdad testű totyogó földönkívüli gülü szemeivel, egy teknősbéka és dinoszaurusz nászából született fejjel mindenki kedvence lett és vált kultikus mondattá örökre az „E.T. hazatelefonál” mondat.

2012. március 6., kedd

Márciusban tart még a Dunky!




Standfotózás, werkfotó – ezek a műfajok bizony már a XX. század első felében léteztek, többek között a kolozsvári illetőségű Dunky fivéreknek hála, akik 1913-tól rendszeresen dokumentálták a kor nagy rendezőinek alkotásait.

A március végéig megtekinthető kiállítás a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) gyűjteményéből válogat.

Dunky Fivérek és a film, avagy a kolozsvári némafilm aranykora c. időszaki kiállítás 2012. március 31-ig tekinthető meg.