2012. április 20., péntek

Ferenc Deák háza Óbudán


      
A középkori Óbuda (eredeti nevén Buda) fejedelmi, királyi majd királynéi központ volt. Sajnos az egykori csodálatos épületek – paloták, templomok, kolostorok – eltűntek az évszázadok viharaiban. Óbuda egyetlen fennmaradt középkori eredetű épülete „Ferenc deák háza”, amely az egykori piactér északnyugati sarkánál állt, a város előkelőinek házai mellett. (A középkori piactér a Dunához közel, a mai zsinagóga előtti területen helyezkedett el.) A házak lakóinak gazdagságára a feltárások során előkerült kályhacsempe-töredékek, könyvtábla-veretek, ablaküveg-maradványok és bronzdíszek is utalnak. Ezek alapján elképzelhetjük ezeknek a házaknak a berendezését: az emeleti szobákban cserépkályhával fűtöttek, bronzdíszes csillárokkal világítottak, az ablakok több helyen is – a korban igen drága és ritkaságnak számító  – üvegből készültek. 
A házak alsó szintjén többnyire raktár vagy borospince, esetleg üzlet volt. Okleveles adatok alapján ismerjük sok háztulajdonos nevét,  köztük  (Ó)Budai Ferenc deákét is. A házak a török időkben váltak romossá. A 17-18. században sokat átépítettek, de sajnos úgy, hogy a középkori részleteket nem őrizték meg. 

Szerencsés kivétel  Ferenc deák 16. századi lakóháza. A ferences és a klarissza kolostor romjain kívül ez az épület az egyetlen, ami megmaradt a felszínen az egykori királyi, királynéi városból.

Lajos utca 158.

Ferenc deák a klarissza apácák szolgálatában állt, és az ő ajánlásukra kapott nemesi címet 1499-ben II.Ulászló királytól. A ház eredetileg az óbudai káptalan tulajdona volt, s Ferenc deák és felesége Vas megyei birtokukat adták cserébe érte és  a hozzá tartozó kertért, telekért és két hússzékért. A házat át is építették. A későbbiekben többször is gazdát cserélt. 1686 után itt épült fel az első óbudai sörgyár. Feltárása során sikerült a középkori részleteket helyreállítani. Ma a Budapest Galéria működik az épületben, s tábla jelzi középkori eredetét.



2 megjegyzés:

  1. A csodálatos paloták és templomok NEM tűntek el! A ma ismert Óbuda NEM a középkori főváros! http://feheregyhaza.blogspot.hu/

    VálaszTörlés