2012. május 4., péntek

A szódásüveg




Ki ne ismerné hazánkban az igazi hungaricumnak számító szódásüveget. A széndioxiddal dúsított víz a 19. század második felétől enyhíti szomjunkat. Ennek az eljárási módnak a keletkezése egészen 1767-ig nyúlik vissza, amikor az angol Joseph Priestley kifejlesztette azt a módszer, amellyel szódavizet lehetett előállítani. Ezt az „italt” azonban nem a háztartásokban akarták felhasználni, hanem az iparban, nem túl nagy sikerrel.
Az igazi szódavíz, amely nélkül a magyaros fröccs elképzelhetetlen, egy magyar természettudós, feltaláló nevéhez fűződik, Jedlik Ányoséhoz. A kiváló szakember, akinek nevéhez nemcsak a dinamó feltalálása fűződik, hanem a szikvíz gyártása is, ipari szinten. 1826-ban mutatta be az eljárást bencés rendtársainak, egy legenda szerint azonban másként történt a szódavíz debütálása. Az elmondás szerint szűk baráti körben, borozgatás közben mutatta meg a találmányát, amellyel a bort hígították. Megszületett a fröccs (állítólag a nagy költő, Vörösmarty Mihály nevezte el így). A bort ugyan már a rómaiak is vizezték, és ez a szokás a középkorban is használatossá vált, Magyarországon azonban csak a 19. század második felétől lett népszerű, a szódavíznek köszönhetően.
Jedlik Ányos eredetileg az általa kedvelt balatonfüredi ásványvíz frissességét akarta megőrizni, ezért fejlesztette ki találmányát. Az ipari szikvízgyártás alapfeltétele volt a megfelelő üveg. Több kritériumnak kellett megfelelnie ezeknek a speciális üvegeknek. Először is ki kellett bírnia az üvegen belüli nyomást, másodszor a folyamatos utántöltésnek is meg kellett felelnie. Az egész az üveg anyagának összetételén múlott. Erős, masszív anyagnak kellett lennie, amely tökéletesen megfelelt az elvárásoknak. Jedlik Ányos fejlesztette ki ezt az üvegtípust, ami a mai napig szolgálja a fogyasztókat. Napjainkban már nem üveg, hanem műanyag palackokban hozzák forgalomba a szódavizet, amelyet a szívesen fogyasztanak a háztartásokban, a széles körökben elterjedt ásványvíz kultúra mellett is.
A klasszikus szódásüveg két részből állt. Alsó része vastag falú, vastag talpú, erős üveg volt, felső részén pedig egy szelepes fémből készült, csőrös szerkezet volt, amelynek megnyomásával lehetett a szódavizet adagolni. Az üvegek nem feltétlenül voltak átlátszóak, hanem kék és zöld színben is gyártották. A szikvíz forgalmazóknak saját, emblémás, feliratos üvegeik voltak. Óbudán is számos szikvízüzem működött, ami nem csoda, hiszen a több száz kocsmát kellő mennyiségű szódával kellett ellátni. Különlegességnek számított a sas csőrös szódásüveg, amelynek az volt a funkciója, hogy a férfiak ne emeljék a szájukhoz inni, hanem kulturáltan pohárból fogyasszák az italt.
A szódavíz napjainkig kedvelt üdítőital nemcsak az óbudai lakosság körében, hanem szerte az országban. A fröccs szódavíz nélkül nem létezik, egy igazi magyaros ital, amely a szódavizes palack nélkül nem jöhetett volna léte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése