2012. június 26., kedd

Tárgy a tárgyakról: leltárkönyv a műtárgyakról



Vannak a múzeumban a látogatók szeme elé nem kerülő, mégis a múzeum életéhez szorosan kötődő tárgyak is. Ezek közül az egyik a leltárkönyv, a múzeumi adminisztráció alapdokumentuma, ami a múzeumi munka szakszerűségének egyik biztosítéka és egyben bizonyítéka is.

Egy múzeum alapfeladatai közül (gyűjtés, feldolgozás, nyilvántartás, megőrzés, kiállításrendezés) a múzeum által gyűjtött és őrzött kulturális javak tudományos feldolgozását, rendszerezését és nyilvántartását segíti elő a múzeumi leltárkönyv. A fektetett A/3-as lapokból összefűzött, nagyméretű könyv kétoldalanként rovatcímekkel ellátott táblázatos űrlapot tartalmaz. A múzeumi szakemberek ebbe vezetik be a tárgyak fizikai jellemzőiből levezethető (a tárgy készítésének technikája, anyaga, méretei) és az adatközlőktől, azaz a tárgy eredeti használójától, tulajdonosától megtudható információkat (a tárgy megnevezése, használata, kora), a muzeológusok egyúttal rendszerezik is a gyűjteményt, hiszen leltárszámot adnak a tárgyaknak, amelynek segítségével a tárgy beazonosíthatóvá és visszakereshetővé válik.

A leltárkönyv rovatai az adott gyűjteménytípustól függően változnak. Más adatokat kell megadni például a technikatörténeti, és mást a képzőművészeti tárgyanyag leltározásakor, azonban vannak olyan paraméterek, amelyek minden leltárkönyvben szerepelnek (leltárszám, megnevezés, a tárgy kora, anyaga, állapota).

A leltárkönyv akár évtizedekre (egyes múzeumok esetén évszázadokra) visszamenőleg nyomonkövethetővé teszi egy muzeális gyűjtemény gyarapodását és a benne bekövetkező változásokat, a tárgyak meghatározásával és rendszerezésével pedig elősegíti a gyűjtemények átláthatóságát, a tárgyak kiállításban történő felhasználását.

2012. június 7., csütörtök

A kacsoló




A kacsoló a szőlőtermesztők egyik legfontosabb szerszáma. Két részből áll: egy rövid fanyélből és egy hajlított acélpengéből. A hajlított penge éle a felső részen, a hajlatban van. Ezt az egyszerű, de rendkívül fontos szerszámot évszázadok óta használják. Már az ókori rómaiak, akik kiváló szőlőtermesztők voltak, is dolgoztak ezzel a szerszámmal (erről számos lelet tanúskodik). Magyarországon is elterjedt volt, sőt hazánkban nemcsak a szőlősökben használták, hanem a dohányföldeken is.
A kacsolót bizonyos termesztett növények (pl. szőlő, dohány) levéltövében keletkező fattyúhajtások leszedésére használták. Ezek a hajtások hasznavehetetlenek voltak, termést nem hoztak, ellenben elvonták a főszártól a táplálékot. A kacsoló magabiztos használata gyakorlást igényel, de viszonylag könnyen elsajátítható. A legfontosabb, hogy csak a valóban hasztalan hajtásokat vágják, még véletlenül sem a termést hozó, egészséges részeket.