2012. augusztus 21., kedd

„A láb mindig kéznél van!”




Peterdi Pál (1925-2000), a kiváló újságíró, humorista, író, valamint úszó- és vízilabdaedző, remek sportember, ezer szállal kötődik Óbudához, amelynek díszpolgári címét 2001-ben posztumusz megkapta. A „remek SPORTEMBERT” szót nem véletlenül emeljük ki nagy betűkkel. A kifejezést ketté is választhatjuk, ember volt, aki minden lehetőségével, tudásával segíteni próbált másokon, a sport pedig az élete volt. Élete célja volt, hogy a sportot, akár egyéni, akár tömeg szinten megszeretesse az emberekkel. Az élet más területén is magasztos dolgokat alkotott. Peterdi Pálra sokszorosan igaz volta mondás: „A humorban nem ismerek tréfát” (Karinthy Frigyes).

Peterdi Pál Óbudán élte le életét, itt járt iskolába, az Árpád Gimnáziumban érettségizett és itt kezdte meg sportpályafutását. Már kicsi gyermekkorától kijárt édesapjával a III. ker. TVE futball meccseire, majd a vizes sportok felé kezdett komolyabban érdeklődni. A II. világháború előtt Óbudán nagyon komoly vízilabdaélet zajlott, s ennek köszönhetően sok kerületi gyermek tanult vízipólózni. Peterdi Pál is közéjük tartozott és számos sikert ért el a korosztályos csapatával. Ezért nem csoda, hogy iskolái elvégzése után, egészen fiatalon, 1948-ban a III. ker. TVE vízilabdacsapatának az edzője lett. Kiváló pedagógiai és szakmai érzékkel irányította a csapatot, legfőbb szándéka már akkor is a fiatalok nevelésére irányult. Később, miután Óbudán megszűnt a vízilabda klub, az úszás felé fordult figyelme, és évtizedeken át irányította a kerületi úszás szakosztályt, mint vezetőedző. Kiváló, eredményes fiatal úszók tanultak nála, és kerültek ki szárnyai alól. Nemcsak az úszás „mesterségét” sajátították el, hanem életre is nevelte őket a mester, edző, pedagógus és mindezek felett atyai jó barát.

A kiváló sportember nem hagyott fel az újságírással sem. Rendszeresen publikált a Népsportban, a Képes Sportban, a Labdarúgásban, amelyeknek állandó munkatársa volt. Ezeken kívül a Ludas Matyi és Rádiókabaré is alkotószerzőjének mondhatta magát. A TV-ben a Szeszélyes évszakok című műsorban vált népszerűvé, „Tücsök és Bogár”- című rovatával.
Peterdi Pál az óbudai sport elkötelezett híve volt, amit nemcsak a helyi sport, hanem a nemzeti sport terén is sokat tett ezért a gyönyörű játékért, amelyet úgy hívnak, hogy sport. Peterdi Pál idősebb korábban az újságírás mellett az óbudai tenisz sportra fordította az energiáit. Ő maga is rendszeresen játszott a hévízi úti teniszpályán, de a szakosztály irányítását is vállalta.

Egy rendkívül sokoldalú, eredményes, nagylelkű óbudai EMBERT ismerhettünk meg Peterdi Pálban.

2012. augusztus 16., csütörtök

Kolosy tér anno



  
Ha ezen sorok olvasója olyan szerencsés, mint a bejegyzés írója, akkor a ’70-es évek szülöttjeként láthatta a régi Kolosy teret. Az egykori Kolosy térről megemlékezni most azért is aktuális, mert húszegynéhány évvel ezelőtti megújulása után hamarosan tovább újul és némi profilt is váltva az Óbudai Promenád egyik végpontja lesz.
Blogbejegyzésem célja most nem a Promenád propagálása, hanem némi merengés és nosztalgiázás.
Csilla Presszó
A sarki szemüvegbolt helyén üzemelt, hogy mikor nyitott nem tudom, de már 1978-ban lepukkant volt és vágni lehetett a füstöt. A reggel munkába induló melósok kávéval és felessel itt indították a napot. Minden délután 5-től élőzene dobta fel a hangulatot, Lehoczky Zsuzsa operettcsillag és férje-ura Tichy Lajos focista törzshelyén. Fogyott rendesen a kávé, a sör, a Hubertus, a húsos melegszendvics, a bejáratnál pocsék fagylalt 1-2 Ft/gombóc áron. A Szépvölgyi út felől, szemben a taxiállomással nyaranta teraszt is nyitottak.
Vadásztanya
Ott állt, annak a háznak a helyén, amelyben jelenleg a posta is üzemel. Két öreg néni fehér kötényben és magasszárú, fűzős kismama cipőben hihetetlen körülmények között istenieket főzött. Az ember jobban járt, ha nem nézett be a konyhára.
Egy urbánus legenda szerint….
….a Csemete utca felől egy farmotoros Ikarus autóbuszban egy hajléktalan bácsi lakott a kutyájával. A kutya szájában állandóan lógott valamilyen kartondoboz, segített az öregnek papírt gyűjteni. A bácsi halálakor derült ki, hogy állítólag 6 millió forintja volt a bankban.
Csirkekeltető
A mostani Monte Cassino helyén egykoron naposcsibéket árultak!
Buszmegálló
A 29-es, 165-ös és 65-ös busz végállomásánál, ott ahol most az ún. kék ház áll a Caruel Patikával, ott ahol 1992-ig még álltak a régi szoba-konyhás óbudai lakások, komplett üzletsor volt lángossütővel, hurka-kolbászossal, újságos bódéval és trafikkal.
Piac
Hullámpala tetejű viskók-bódék halma, ahol a hentesüzletben blokk ellenében külön kasszánál kellett fizetni, ahol még volt gombabevizsgáló (a posta és a háztartási és vegyi áru bolt mellett), az újkrumplikat meghámozva vízben egy műanyag lavórból árulták, és a piac mélyén már az 1980-as évek elejétől egy ember egy pici sufniból nyugati édességeket árult. A 6-os busz is megállt ott, a vicces sofőrrel, akik végig idegenvezette az utat a Bogdáni úttól a Marx térig. 

2012. augusztus 2., csütörtök

„EBÉD”, „HENTES ÉS KENYÉRJEGY”, „LÓJEGY”, „TEJJEGY”, „PÉNZSEGÉLY” – „NEM JAVASLOM” AVAGY EGY 1942-ES JEGYZŐKÖNYV ÉLETKÉPEI



A magyar társadalom történetét végigkíséri annak a szegényrétegnek a jelenléte, amelynek lakhelyét az Óbudai Múzeum állandó kiállítása „Vályogházak szűk konyhája” címmel jeleníti meg. Egy 1942-ben, Óbudán készített „Látogatási jegyzőkönyv”-et lapozgatva, ennek a társadalmi rétegnek a lakás- és életviszonyairól kaphatunk igazán sokatmondó képet. A jegyzőkönyv az akkori Apát, Bogdány, Boglya, Búza, Ék, Filatori dűlő, Hévizi, Hunor, Kaszás, Kaszásdűlő, Kerék, Keve, Köles, László, Lőpormalom dűlő, Majláth, Nimród, Raktár, Római part, Szél, Szentendrei, Szérűskert, Vihar, Zab utcák által határolt területen történt felmérés eredménye. 







A felmérés azt volt hivatott eldönteni, hogy az itt lakók közül ki az, aki jogosult bármiféle segélyezésre és ki az, aki nem. Ugyanakkor az adatlapokon olvasható érzelemmentes, rövid leírásokon keresztül szemléletes képet kapunk az itt élt családok körülményeiről, kilátásairól. A majd minden esetben megrendítő bemutatás után nem ritkán fordult elő, hogy a segélyezéssel kapcsolatban a lap alján azt írták: „Segélyezést nem javaslom”.