2012. augusztus 2., csütörtök

„EBÉD”, „HENTES ÉS KENYÉRJEGY”, „LÓJEGY”, „TEJJEGY”, „PÉNZSEGÉLY” – „NEM JAVASLOM” AVAGY EGY 1942-ES JEGYZŐKÖNYV ÉLETKÉPEI



A magyar társadalom történetét végigkíséri annak a szegényrétegnek a jelenléte, amelynek lakhelyét az Óbudai Múzeum állandó kiállítása „Vályogházak szűk konyhája” címmel jeleníti meg. Egy 1942-ben, Óbudán készített „Látogatási jegyzőkönyv”-et lapozgatva, ennek a társadalmi rétegnek a lakás- és életviszonyairól kaphatunk igazán sokatmondó képet. A jegyzőkönyv az akkori Apát, Bogdány, Boglya, Búza, Ék, Filatori dűlő, Hévizi, Hunor, Kaszás, Kaszásdűlő, Kerék, Keve, Köles, László, Lőpormalom dűlő, Majláth, Nimród, Raktár, Római part, Szél, Szentendrei, Szérűskert, Vihar, Zab utcák által határolt területen történt felmérés eredménye. 







A felmérés azt volt hivatott eldönteni, hogy az itt lakók közül ki az, aki jogosult bármiféle segélyezésre és ki az, aki nem. Ugyanakkor az adatlapokon olvasható érzelemmentes, rövid leírásokon keresztül szemléletes képet kapunk az itt élt családok körülményeiről, kilátásairól. A majd minden esetben megrendítő bemutatás után nem ritkán fordult elő, hogy a segélyezéssel kapcsolatban a lap alján azt írták: „Segélyezést nem javaslom”.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése