2012. október 11., csütörtök

Az óbudai anyák megmentője




1920-ban a magyarországi szülészet és nőgyászat, valamint később a magyar onkológia egyik kimagasló alakja friss szakorvosi vizsgával a zsebében és friss feleséggel az oldalán érkezett Óbudára. A doktor úr –Kunitzer István (1892-1980) – világmegváltó hangulatban volt, s ez a bizonyos világmegváltó kedv csábította ki a városnak erre a perifériájára- írja róla lánya Szonja, a később Kun Erzsébet néven híressé vált írónő. Óbuda egyes részein ekkoriban egyenesen középkori higiéniás viszonyok uralkodtak. A doktort az esetek nagy részében éjszakánként a folyóvíz és villanyáram nélküli téglagyári és filatorigáti nyomortelepekre ugrasztották, ahol tüzelő sem volt és a szülő asszonyok földre terített pokrócokon, szalmazsákokon vajúdtak. Hihetetlen körülmények között kellett levezetni a szüléseket vagy kisebb műtéteken elvégezni.  A doktor úr és családja nagyon gyakran saját költségükön tűzifát és élelmet is juttatott a frissgyermekes szegény családoknak. A paraszolvencia ilyenkor bizony csupán hála volt vagy egy házilag eszkábált furulyán eljátszott dal. A kerület első szakorvosa volt, 60 évig praktizált, 1950-től ő szervezte meg és dolgozta ki az óbudai lakosság rákszűrését is, mint a hazai onkológia egyik nagy úttörője. Hihetetlenül kedves és nagy műveltségű ember volt. A Három Holló kávéházban Ady asztaltársaságához tartozott, óbudai otthona írók, költők, képzőművészek vitaműhelye volt.

Nyugdíjazása után is szinte élete végéig praktizált. Dr. Pintér Endre jóvoltából az Óbudai Múzeumnak ajándékozott Kunitzer-hagyaték egy része az óbudai Szent Margit Rendelőintézet első emeleti vitrinjében tekinthető meg. 

2012. október 9., kedd

AZ ÓBUDAI KIRÁLYI, KIRÁLYNÉI VÁR




A rekonstrukciót Buzás Gergely régész készítette


Sajnos, Óbuda impozáns középkori épületeinek sorában ez is olyan, amely szinte teljesen megsemmisült. Az 1908 és 1984 között lezajlott régészeti kutatások után a feltárt alapfal-maradványok visszatemetésre,  a leletek pedig a Budapesti Történeti Múzeumba kerültek. A vár – Buzás Gergely régész által elkészített -  rekonstrukciója múzeumunk állandó kiállításán tekinthető meg. A palotaszárny nyugati falára épült rá  a Kálvin köz 2-4. szám alatti  református templom nyugati zárófala. A parókia pincéjében látható az alapfalaknak egy kis részlete.                      

A Fő téren, az egykori prépostsági templom közelében állhatott az első királyi kúria. Az 1189. évi keresztes hadjárat idején III. Béla király itt látta vendégül a kereszteseket vezető Barbarossa Frigyes német-római császárt.                                                                                                           Az 1230-as években kezdték el építeni – Óbuda délnyugati sarka közelében – az új királyi várat; feltehetően II. András, majd fia, IV. Béla - akinek már ez a vár volt a királyi rezidenciája. Feltehetőleg a 13. század végéig (a tatárjárásig) Óbuda maradt a királyi székhely, melyet Budának neveztek. A ma is használt helynév latin változata – „Vetus Buda” – egy 1261-es oklevélben tűnik fel először, mintegy elkülönülve a későbbi, budai várhegyen felépített királyi vártól.                                                        

A 13. század első harmadában felépült vár egy szabályos, kb. 60x60 méteres, négyzetes alaprajzú, síkföldi várkastély lehetett, melynek bejárata a város és a Dunától az „Esztergomi nagyút”-ig (a mai Bécsi út) tartó főútvonal irányából nyílt. Külső és belső várfallal övezett, 15-16 méter széles árok határolta. Így a vár teljes alapterülete kb. 100x100 méterre terjedhetett ki. Az árkon híd vezetett keresztül, mellyel szemben egy előcsarnokszerűen kiképzett torony állt. Ennek földszintjéről díszkapun át  lehetett eljutni a keletre emelkedő várkápolnához. A belső, zárt udvart U-alakban vették körül a lakóépületek. Az udvarra kétoszlopos, díszes kapu vezetett. A keleti és a nyugati oldalon támpillérek tagolták a falsíkokat.            

Bár a 14. század első felében I. Károly (Róbert) ugyan Visegrádon rendezte be királyi székhelyét, de az óbudai vár továbbra is megmaradt királyi szálláshelynek. Károly Róbert fia, Nagy Lajos király 1343-ban özvegy édesanyjának, Erzsébetnek adományozta a királyi várat, amely ettől kezdve – jövedelmeivel együtt – a mindenkori magyar királynék tulajdona („civitas reginalis”) maradt a középkor végéig. Későbbi okleveles adatok szerint Cillei Borbála, Zsigmond felesége téglavetőket kért Bécsből, a vár építkezéseihez. Szívesen tartózkodott itt Szilágyi Erzsébet, Beatrix királyné és II. Lajos felesége, Mária királyné is.