2013. szeptember 9., hétfő

„RAGYOGSZ, MIKÉNT A NAP!” – A GOLBERGER-BEMBERG PARISETTE, A GOLDBERGER-GYÁR FÉNYKORA




A kép forrása: Országos Széchenyi Könyvtár


    Az 1920-as években kísérletezte ki a német Bemberg in Barmen műselyemgyár a később világhíressé vált „Bemberg” elnevezésű műselyem fonalát, amelynek nyersanyaga pamut és nem fa-cellulóz volt. Így a régi durva, merev műselymek helyett puhán omló, nemes fényű, rugalmas, jól mosható anyagot nyertek. Goldberger Leó kizárólagos jogot vásárolt a műselyemfonal magyarországi felhasználására. Évekig kísérleteztek a gyárban, amíg a 20-as évek végére sikerült előállítani az új, selymesen omló anyagot, amelyet „Parisette”-nek neveztek el és a legszebb párizsi mintákat nyomták rá, mindig a vevők igényeihez alkalmazkodva! „A parisette a szegény nő luxusa, a gazdag nő öröme. A demokrácia diadala a divatban….De minden szépsége és bája mellett a parisette olyan olcsó, hogy a legszerényebb néposztályok asszonyai, lányai is egyre több ruhát csináltathatnak belőle. A parisettenél megvan a selyem illuziója, rajzai elbűvölik a legkényesebb divathölgyet is. A Goldberger-féle parisette a magyar ipar nagy dicsősége. Ha van egy gyártmány, amely büszkén viselheti a „Made in Hungary” jeligét, úgy a parisette bizonyára az.” – áradozott a Pesti Tőzsde c. újság 1929-ben.
   A magyar textilipar történetében egyedülálló a parisette sikere! Ebben az időben Goldberger-anyagok népesítik be a báltermeket, színpadokat és a kirakatokat. A színésznők is Goldberger-Bemberg anyagokból varratják fellépő ruháikat. A Corvin Áruház „MagyarHét” c. rendezvényén minden nap Goldberger-Bemberg divatbemutatót tartottak!
Óriási szenzációnak számított a „Seherezádé” című balett bemutatója az Operaházban, 1930. március 13-án. Az Opera eddig külföldi selymeket használt fel bemutatóihoz. Erre az előadásra viszont az összes jelmezt, dekorációt, függönyt Goldberger-Bemberg anyagokból készítették. (A díszleteket, jelmezeket Oláh Gusztáv tervezte, a főszerepet a 17 éves Szalay Karola táncolta, a karmester a 23 éves Ferencsik János volt.) Korabeli szakértők szerint soha nem volt addig az Opera színpadán ilyen lenyűgöző színhatás!
A több száz variációban elkészített ruhaanyagokkal a cég megelőzte vetélytársait, óriási hazai és világsikert aratott. Európán kívül Amerikába, Kanadába, Egyiptomba is exportáltak. Nagydíjakat kaptak nemcsak az itthoni BNVásárokon, hanem a párizsi (1937) és a new yorki (1939) világkiállításon is.

2013. szeptember 3., kedd

Nyomóműhely a Goldberger Textilgyárban



Kékfestő asztalterítők készülnek a Goldberger Textilgyár nyomóműhelyében.
A hosszú, pokróccal bevont asztalokon futó kifehérített, vasalt vásznakra ügyes kezű munkások vitték fel a mintát a pap-nak nevezett szigetelő pépbe mártott mintázó dúcokkal. A minták megszáradása után kerültek a vásznak a festő kádakba.  

2013. szeptember 2., hétfő

„A Goldberger…”- a Goldberger Textilipari Gyűjtemény új állandó kiállítása.




Az Óbudai Múzeum–Goldberger Textilipari Gyűjteménye új állandó kiállításának célja, hogy emléket állítson az 1784-ben, Goldberger Ferenc által alapított és több mint 200 éven át fennállt textilgyár történetének. A néhány fős manufaktúraként induló üzemet, a család egymást követő generációi modernizálták, termékeivel világhírű vállalattá fejlesztették. Az államosítást követő évtizedek már csak nevében őrizték meg a gyár egykori fényét. A kiállítás a gyár fejlődésének bemutatása közben számos interaktív elem segítségével teszi megérthetővé a textilnyomás technológiáját.

A kiállítás szeptember 13-tól látogatható.
Nyitva tartás:
kedd-vasárnap: 10-18 óra
hétfő: zárva
Minden hónap első szombatján a látogatás ingyenes!

Goldberger Textilipari Gyűjtemény
1036 Lajos u. 136-138. tel.: 336 1 250-1020
www.goldbergermuzeum.hu;
www.textilmuzeum.hu
titkarsag@obudaimuzeum.hu

2013. augusztus 26., hétfő

Egy óbudai zarándokhely






A zarándoklat évszázadok óta meglévő vallási-kulturális jelenség, ami nemcsak a keresztények hitvilágát jellemezte, hanem még napjainkban is több más vallás gyakorlati elemeként ismerhetjük (pl. mekkai zarándoklat).
A kereszténységet felvett magyarságnak kezdetben csak arra volt lehetősége, hogy az európai búcsújárásokba bekapcsolódjon. Ebben az időszakban a magyar zarándokutaknak hét kiemelkedő állomása volt: Szentföld, Róma, Santiago de Compostela, Szent Patrik purgatóriuma, Aachen, Czestochova és Mariazell. A török kiűzése után, részben a rekatolizáció eredményeként Magyarországon a 17-18. században rengeteg zarándokhely jött létre. Ezek között is külön egységet képeznek a Szűz Mária tiszteletére felszentelt helyek (Andocs, Márianosztra, Baja stb.), ezen belül pedig azok, amelyek a stájerországi, Nagy Lajos király által alapított Mariazell filiájaként alakultak meg. Ehhez a csoporthoz tartozott az Óbudán létrehozott kiscelli kegyhely, ami a 18. században – Celldömölk után – Marizell második legnagyobb magyarországi filiája volt.

A búcsújáróhely megalapításának története – mint a korszakban sok más óbudai alapítás – a Zichy-családhoz kötődik. A legenda szerint Zichy Pál veszprémi várkapitány 1622-ben Bethlen István fogságába esett és a mariazelli Madonna közbenjárásának tulajdonította kiszabadulását (, amihez valószínűleg hozzájárult az időközben kifizetett váltságdíj is). 1702-ben, a hadi sikereik hálaadásaként, a két Zichy testvér, Péter és László fogadalmat tettek, hogy a mariazelli csodatevő Madonna szobráról másolatot készíttetnek, és annak őrzésére kápolnát építtetnek. Mivel László 1703-ban meghalt, ezért az alapítás Zichy Péterre maradt, aki két évtizeddel később 1724-1725 körül elkészítette a másolatot és felépítette a kápolnát az óbudai szőlőhegyen. Azonban hamarosan Péter is meghalt és özvegye Zsámbékra – az akkori uradalmi központba – vitette a szobrot. Az óbudaiak éveken keresztül folyamatosan kérelmezték a kegyszobor visszavitelét, és végül a helyi plébános, Christian Ignacz Barwick közbenjárására 1733-ban átszállították a szobrot az óbudai kápolnába. A kegyhelyet az elkövetkező években egyre nagyobb tisztelet övezte, egyre több zarándok látogatta, és a szobor csodatevő híre is kezdett elterjedni.
1738-ban a trinitáriusok betelepedtek Óbudára és megkapták a zarándokhely kezelését és felügyeleti jogát, majd az 1740-es években a kápolna közelében elkezdték felépíteni saját kolostorukat és templomukat. A trinitáriusok új rendháza végül 1758-ban készült el és két évvel később a szobrot is átvitték új helyére. Az 1777-ben kiadott „Flores Mariani” (Mária virágai) kezdetű mirákulumos könyvben olvasható. hogy ez időszak alatt nagy méreteket öltött a búcsújáróhely látogatottsága. Emellett beszámoltak arról, hogy az 1742 – 1777 közötti időszakban ötvenegy, a kegyszoborral kapcsolatos csodaszámba menő történés esett meg. Ugyanakkor a korabeli protokollumokban és más forrásokban arra vonatkozóan is találhatók adatok, hogy melyik évben mennyien zarándokoltak el Óbudára. 1749 májusában például 4012 vidéki zarándok látogatta meg Óbudát, illetve ebben az évben Szentháromság ünnepén kb. 4000 hívő tette tiszteletét a szobornál. A kegyhely vonzáskörzete elsősorban a Budai-hegység és a Pilis területére korlátozódott, de egyes esetekben a Duna-Tisza köze középső és északi, illetve a Dunántúl északi részére is kiterjedt. Egyéni zarándokok azonban egészen messziről, Pécsről, Torontál megyéből, Pozsonyból vagy Egerből is érkeztek. Jellemző a búcsújáróhely fejlődésére, hogy egy idő után a trinitáriusok külön vendéglőt építettek a zarándokok számára.

Ennek a virágzó búcsújárásnak vetett véget II. József szerzetesrendeket beszüntető rendelete, amelyet 1783 decemberében kiterjesztettek a trinitáriusokra is. 1785-ben a kegyszobrot elárverezték, majd Kühtreiber Antal óbudai molnár segítségével a Szent Péter és Pál templomba helyezték el, ahol napjainkig őrzik. Azonban sokak szerint a 18. században bekövetkezett átszállítással megszűnt a szobor csodatevő ereje és ezzel a kegyhely jelentősége.


Felhasznált szakirodalom:

BÁLINT Sándor 1944: Sacra Hungaria. Tanulmányok a magyar vallásos népélet köréből. Budapest: Veritas.

BÁLINT Sándor – BARNA Gábor 1994: Búcsújáró magyarok. A magyarországi búcsújárás története és néprajza. Budapest: Szt. István Társ.

BARNA Gábor 1997: Máriacell és Magyarország. Adalékok a Celli Mária – Magna Domina Hungarorum hazai tiszteletéhez. AH (Ars Hungarica) 25 (1997) 197-219.

BARNA Gábor 2001: Búcsújárók. Bp: Lucidum

BERTALAN Vilmos 1942: Az óbuda-kiscelli trinitárius kolostor és templom.
Budapest: Bertalan Vilmos

BONOMI Jenő 1940: Búcsújárás Solymárra In Ethnographia LI évf. Budapest: Magyar Néprajzi Társaság 361-366.

EBERHART, Helmut 2003: A mariazelli zarándokhely története és jelentősége. in Farbaky Péter (szerk.): Mariazell és Magyarország. Budapest: BTM 30-40.


FALLENBÜCHL Ferenc 1940: A rabváltó trinitárius szerzetesek Magyarországon. Budapest: Stephaneum

FAZEKAS István 2003: Máriacell és a magyar nemesség a barokk korban. In Farbaky Péter (szerk.): Mariazell és Magyarország Budapest: BTM 102-115.

GÁL Éva 2004: A Zichyek és az óbudai Kiscell In Farbaky Péter (szerk.): Máriazell és Magyarország Budapest: BTM 264-269.

LIPP Mónika 2002: Művészet a XVIII. századi Óbudán Szent Ivó oltárképének tükrében. Budapest: Kulturkontakt

SCHOEN Arnold: 1935: Óbuda múltjából. Budapest: k.n. 38-48.o.

TÜSKÉS Gábor 1993: Búcsújárás a barokk kori Magyarországon a mirákulumirodalom tükrében. Budapest: Akadémiai
                             2000: A zarándoklatok térbeli sajátosságai a 17-18. században In Néprajzi Látóhatár IX. évf. 3-4. szám Budapest: Györffy István Néprajzi Egyesület 253-266.

2013. február 26., kedd

Egy textilgyár(os) "öröksége" - Buday-Goldberger Friderika




A világhírű óbudai textilgyáros Goldberger Leó egyetlen leánya, Frici –ahogy a családban nevezték- élete bővelkedett kalandokban és tragédiákban egyaránt. Hosszú és küzdelmes utat járt be, amelybe örök és kitörölhetetlen nyomott hagyott családja kálváriája a II. világháború alatt és után.
Dr. Buday-Goldberger Leó és Popper Ida harmadik, késői gyermekeként 1919. január 17.-én született. Két bátyjánál, Antalnál és Miklósnál 13, illetve 17 évvel volt fiatalabb. 3 hónapos csecsemő volt, amikor a szülők második nászutat terveztek Párizsba, amely mindegyikük nagy kedvence volt. Ekkor döntött úgy az édesapja, hogy az örökké sírós, nyűgös csecsemőt a dadák gondjaira bízza a család szentendrei villájába, mondván nem való egy ilyen kis babának ennyi herce-hurcával járó utazás, egy kisgyereknek állandóság kell és jó levegő. A szentendrei villa a kezdeti időktől fogva a kislány életének meghatározó részévé vált. Dr. Goldberger Leó Popper Idát 25 évvel azelőtt ugyanebben a villában ismerte meg, amely eredetileg Goldbergerné anyai nagyanyjának háza volt. Eljegyzésük is abban a házban történt, majd a család eladta azt Ábrányi Emil neves költő-műfordítónak, majd Friderika születésének évében visszavásárolta. (A villa egyébként ma is áll, az elmúlt rendszerben a szentendrei szülőotthon működött benne) Bács Boriska tanítónő-akiről Friderika asszony László Ágnes újságírónak úgy mesélte- a ’30-as években az akkori illegális Magyar Kommunista Párt beépített embereként megfigyelte a Goldberger családot. Frici 15 éves korától, középiskolai tanulmányai befejezéséig foglalkozott a lánnyal. Legközelebb- immár a legális Magyar Kommunista Párt tagjaként javasolta az akkor már kétgyermekes fiatalasszonynak jobban tennék, ha sürgősen elhagynák az országot. Szüleivel jó kapcsolata volt, de szigorúan fogták, szinte spártai nevelést kapott. Bár autójuk volt sofőrrel, Friderikának földalattin kellett utaznia, igaz kísérettel. Gimnazistaként édesapja kívánságára- nyilván a családi hagyományokat követve- az iskola mellett be kellett járnia a gyárba tanulni a szakmát. Három éven keresztül mérnökök tanították, napjait úgy osztották be, mintha textiliskolába járt volna. Az első évben a fonást, a következő évben a szövést, utoljára a nyomást tanulta meg. A megszerzett tudást a háború után tudta igazán kamatoztatni. Pontosan nem lehet tudni, hogy mikor, de valamikor az 1930-as évek végén, az 1940-es évek elején ment férjhez Berg-Barcalai Györgyhöz, akitől Ilona lánya született.  Második férjéhez Burg Mihálya textiliskolai végzettségű kereskedőhöz a ’40-es évek közepén, mint fiatal özvegyasszony ment hozzá. 1946-ban megszületett második lánya Gabriella.

Goldberger Leó, bár sokáig megvédte rangja, vagyona és felsőházi tagsága, 1944. március 19.-én a nyilasok kezére került. Friderika és édesanyja megpróbáltak kegyelmet kérni számára az Andrássy út 60.-ban, de vállalkozásuk sikertelen volt. 1945 májusában egy újságból tudták meg, hogy a családfő Mauthausenben pusztult el. A háború alatt Friderika és férje zsidókat bújtatott, köztük Goldbergernét, majd részt vettek a háború utáni romeltakarításban is. Férjét Burg Mihályt 1945 tavaszán Goldberger Leóné kinevezte ügyvezető igazgatónak. A Goldberger gyár államosítása után 1948-ban Burg Mihálynak felmondtak. Ekkor történt a család számára a finom figyelmeztetés jobban tennék, ha elhagynák az országot, mert ahogy Friderika asszony nyilatkozta sok-sok évvel később László Ágnesnek „még egy házmesteri állást sem kapott volna”. Friderika, Burg Mihály, Ilus és Gabi, valamint Goldberger Leóné először Zürichbe, majd Párizsba emigráltak. Sokáig egy hotelben éltek, ahol Popper Ida egykori cselédeit is megszégyenítő leleményességgel oldotta meg a főzés és mosás problémáit egy rezsón és egy lavórban a szállodai szobában. Goldberger Friderika, az egykori úrilány –akit édesapja jó érzékkel kitaníttatott a textil mesterségre – nyelv- és szaktudását, ízlését és kreativitását egy csokorba kötve elkezdett leveleket írni textil gyárosoknak, apja egykori üzletfeleinek, partnereinek. Megírta, hogy Goldberger Leó lánya, dolgozott apja gyárában, szívesen vállalna szakmai tanácsadást. Megírt vagy 15-20 levelet, amelyekre ketten (!) válaszoltak, így kezdte el a munkát és új életét. Évek szívós munkája révén céget hozott létre. Textil gyárosoknak adott útmutatásokat, hogy milyen alapanyagokat szőjenek, milyen színekre és milyen mintázatúra fessék az alapanyagokat és főleg melyek azok a piacok, amelyeket felkereshetnek. Másfél évvel előre jósolta meg a trendet.

Magyarságát soha nem felejtette el, lányai beszélnek magyarul, három unokája azonban már nem. Harmadik férje Louis Rives orvos nem tudta megérteni, hogy miért folynak a könnyei folyton, amikor a Francia Riviérán a Földközi-tenger kékjét bámulja. Nem tudta, hogy miért hiányzik feleségének a Balaton és egy szentendrei ház. Pont a szentendrei ház hiányát pótolván vásárolt Párizstól délre Solonyban farmot, ahol fácánokat tenyésztettek. Bár ez a vállalkozás is sikeresnek bizonyult, az élet ismét közbeszólt, 50 éves korában Louis elhagyta őt. Ismét talpra kellett állni, úgyhogy a farmot eladta, maradt a textilipari tanácsadó cég. Ügyfélköre kis részben európai, nagy részben amerikai partnerekből állt. Először 1989-ben a változások szelére jött haza Magyarországra, abban az évben meg is kérdezték tőle, hogy nem kíván-e befektetni az akkor már halódó Budaprint Goldberger Textilművekbe, mindössze 6 millió dollár kellene. Friderika rendkívül sajnálta, de közölte, nem azért dolgozik 70 évesen is, mert milliomos. Ajánlotta azonban, hogy megpróbál befektetőket keresni. Természetesen az összes lehetséges jelölt visszarettent. Friderika asszonynak kárpótlásként mindössze 5000 dollárt adtak, és még egy emléktáblát sem helyeztethetett el a Vörösmarty tér 4. sz. házának falán.









Felhasznált irodalom:

Tóbiás Áron: Negyven év honvágy. In: Magyar Nemzet 56.évf. 13. sz.12 p
László Ágnes: A Goldberger lány. In: Erről még nem beszéltem senkinek. Kossuth Kiadó, 2009. 28-33 p
Dr. Csík Ibolya: Goldberger Friderika öröksége. In: Magyar karrierek Caracastól Honoluluig. Cadiz Bt, Komp Kft évszám nélkül.35-54 p